Ueshiba Morihei az aikidó megalapítója. Egyike a három nagy japán budó mesternek, ma “legyőzhetetlen harcosként” hivatkoznak rá.
"A magasztos szív tisztán, fénylőn ragyog. Sehol nem enged teret a sötétségnek, hogy fészket rakjon benne."
A kezdetek
Ueshiba Morihei Tanabéban, Wakayama tartományban született 1883. december 14-én. Bár igen erős és képzett harcművész ősök utóda volt, gyerekkorában sokat betegeskedett. Jóllehet később emberfeletti tetteket vitt végbe, egész életén át kissé törékeny alkatú maradt.
Gyermekkorában a kínai klasszikusok tanulmányozása mellett bepillantást nyert az ezoterikus buddhizmus, a singon rítusaiba is. Korán jelentkező vallásos érdeklődése az évek során csak erősödött. Tizenkét éves korában életútját meghatározó megrázkódtatás érte: az egyik éjszaka édesapját megtámadta egy csapat huligán, akiket politikai ellenfelei béreltek fel. Ekkor határozta el, hogy életét a budónak szenteli – hosszú évek kemény munkájával a klasszikus judo, a Shinkage-ryu kenjutsu (kardvívás) és a Tenshin Shin’yo-ryu ju-jutsu mestere lett.
Katonai szolgálata alatt ismerkedett meg a Jagyu-ryu ju-jutsuval, a Hozoin-ryu lándzsavívással és a bajonettvívás művészetével is. Leszerelése után a kormány akkori programjába bekapcsolódva a távoli Hokkaidóra utazott 80 földművessel, hogy letelepedjen, és a semmiből értéket teremtsen. Évek alatt a megpróbáltatások ellenére sikerült eredményt elérniük, és Morihei igen nagy tekintélyre tett szert Siratakiban.
Hokkaidón találkozott budo szemléletét alapvetően megváltoztató Takeda Sokaku Daitoryu ju-jutsu mesterrel, akinek dojot épített, és hű tanítványa lett. Később, apja súlyos betegségének hírére azonban mindent felszámolt, és hazatért Tanabéba. Hazautazása során megállt Ayabéban, ahol egy karizmatikus sintó pap, Deguchi Onisaburo tanított. Őt kérte meg, hogy mondjon imát apja meggyógyulásáért. Ez a találkozás és Deguchi személye olyan mély nyomot hagyott benne, hogy később visszatért és letelepedett Ayabéban, és az Omoto-kyo (“A Nagy Eredet Tana”) szekta lelkes híve lett. Itt ismerte fel, hogy szellemi útja két pilléren nyugszik: a harcművészetek kemény gyakorlásán és a filozófiaivallási tanítások elmélyült tanulmányozásán.
Az aikido léte
Deguchi szerzetessel való kapcsolata indította el az igazi budo XX. sz-i formájának, az Aikidónak a kialakítását. Az Omoto-kyo eszméitől fellelkesülve 1924-ben személyi testőrként elkísérte Deguchit Belső Mongóliába, hogy megalapítsák a Béke Királyságát, egy igazi földi paradicsomot. Expedíciójuk majdnem tragédiával végződött. Visszatérte után egy tengerésztiszttel folytatott párbaj után érte el a satorit: elméjében megvilágosodott, hogy az igazi budo nem a pusztításon és romboláson, hanem minden élő védelmén és a szereteten alapszik.
Hírneve országszerte egyre nagyobb lett, Tokióban magas rangú államférfiak és katonák előtt tartott bemutatót, később edzéseket is. Kano Jigoro, a judo alapító nagymestere amikor meglátta Ueshiba sensei bemutatóját, “az ideális budónak” nevezte el, és saját tanítványait O-Senseihez küldte. 1931-ben Tokióban alapította meg központi dojóját, a Kobukant – jelentése: ‘az igazság keresése az ember hétköznapi tudatszintjének meghaladásával’ -, amit kezdetben a “Pokol Dojója” névvel illettek kemény, aszketikus edzései és elkötelezett tagjai miatt. Ezután Deguchi inspirálására létrejött a Budo Fejlesztő Társaság, ahol Ueshiba sensei lett a főinstruktor. Japán számos helyén – főleg ott, ahol omoto-hívek éltek – dojók alakultak, és O-Sensei híre tovább terjedt.
Ueshiba sensei életében – amely eddig is meglehetősen különleges volt – 1940. december 14-én ismét jelentős változás történt. Elmondása szerint álmában megjelent előtte egy égi hírnök, aki az erények útján vezeti az embereket, és bejelentette, hogy a Sárkánykirály – az az isteni erő, amely kiirtja a gonoszt, és békét hoz a világra – birtokába veszi a lelkét. Ez az élmény olyan megrázó hatást tett rá, hogy utána egy évig nagyon beteg lett. Felépülve O-Sensei égi küldetésnek tekintette az Aikidót, amit az emberiség javáért kell terjeszteni.
1942-ben, Japán II. világháborús politikáját elítélve visszavonult Iwamába. Addig a kormány által egyesített budo-stílusokba sorolták az Aiki Budót, amely a háborús propaganda részévé vált. Emiatt Ueshiba mester 1942. februárjától stílusát hivatalosan Aikidonak nevezte el. A vidéki élet O-Sensei életében ismét visszatérést jelentett a gyökerekhez. A földművelés, mint az életről való gondoskodás és a budo, mint az élet védelmezése egységes, egymást kiegészítő életformája O-Senseit még tovább vitte előre az Aikido útján. A II. világháború után az USA nyomására betiltották a harcművészetek gyakorlását, így a tokiói Hombu Dojo is Iwamába helyeződött át, ahol Ueshiba mester továbbra is tanított. 1948-ban indulhattak el ismét az edzések Tokióban. Ettől kezdve O-Sensei Aikidója útra kelt, hogy meghódítsa a világot.
1969. április 26-án hunyt el Ueshiba Morihei, az Aikido alapítója. Tanítványainak átadott utolsó tanítása így szólt: “Az Aikido az egész világé. Sohase gyakoroljátok öncélúan, mindig csak a másik emberért.” Halála után a császár az Aikido megalapításáért a Szent Kincs érdemrenddel tüntette ki. Az iwamai Aikiszentélyben tiszteletére minden évben emlékszertartásra kerül sor.
